3.Fejezet

Sziasztok! Bocsi hogy késett a fejezet, csak nem volt jó a gépem. De most már jó, és sikerült megírnom. Remélem tetszik. Várom a kommikat. Jó olvasást!


Beckyvel szótlanul követtük Ms Winbow-t.

- Lányok, üljetek le! –mondta kedvesen, mikor beértünk az irodájába. Mi engedelmesen szót fogadtunk.

- Nézze Ms Winbow, ha arról van szó, hogy egy kicsit elbambultam Mrs Robinson óráján, akkor nagyon sajnálom. Én…- kezdtem volna mentegetőzni, de MS Winbow közbevágott.

- Norah, nem tudom miről beszélsz, de most egy egészen fontos dologról van szó, bár kétségkívül kapcsolatos az iskolával.

Nem Mrs Robinson órájáról van szó? Akkor miért kellett idejönnünk?

Mintha csak olvasna a gondolataimban, Ms Winbow megszólalt.

- Mint azt nagyon jól tudjátok, minden 16 éves diáknak részt kell vennie egy vámpírvadászaton.

Vámpírvadászaton?? Jaj, én még nem állok készen.

- Jaj Norah ne csinálj úgy, mintha nem tudtál volna az iskola ezen szokásáról!- mondta Ms Winbow. Rápillantottam Deborah-ra, aki velem ellentétben izgatottnak látszott. Én megijedtem ettől az egész vadászat gondolattól.

- Természetesen tudtam, csak olyan hirtelen jött a hír. – szabadkoztam, de a hangom magasabb volt, mint mindig, amikor ideges vagyok. Elég rossz szokás, de nem tudok rajta változtatni.

- És mikor lesz a vadászat?- kérdezte Debby. Láthatóan lázba hozta ez a dolog.

- Nos lányok, az iskola vezetése holnaputánra, vagyis szombatra tűzte ki az időpontot. 2 másik évfolyamtársatokkal együtt fogtok részt venni ezen.

- Rendben Ms Winbow.- válaszolt mindkettőnk nevében Debby. – Most viszont, ha nincs más mondanivalója tanárnő, akkor mennünk kéne, hogy ne késsünk el matematika óráról.

- Nyugodtan menjetek, és ha lenne bármi kérdésetek, akkor az irodámban vagy a tanáriban megtaláltok. –mondta Ms Winbow.

- Rendben!- mondtuk egyszerre, és elindultunk kifelé az irodából. Már majdnem kiléptem, amikor Ms Winbow megszólalt.

- Oh Norah, mi is történt Mrs Robinson óráján?- kérdezte komoly hangon, de közben mosolygott.

- Semmi különös Ms Winbow, nem lényeges.- feleltem és éreztem, ahogy elpirulok.

- Akkor jó!- mondta kacsintva.

Még két óránk volt tanítás végéig, egy matek és egy tesi. Nem igazán tudtam koncentrálni egyiken se, matekon felszólított a tanár, de nem tudtam válaszolni a feltett kérdésre, és tesin röplabdázás közben sikeresen fejbetaláltak.

Órák után egyből felmentem a szobánkba. Pár perc után Debby is belépett a szobába.

- Hová tűntél? Kerestelek, de mivel nem láttalak az aulában, gondoltam, hogy feljöttél. – csicseregte vidáman.

- Gondolkodnom kellett. – feleltem.

- Ennyire kiborultál azon, hogy vámpírvadászatra kell mennünk? De hát számíthattál rá, hogy előbb utóbb sor kerül erre, hiszen Linda is volt ebben a helyzetben tavaly. – Linda az egyik szobatársunk. 1 évvel idősebb nálunk, így ő egy éve vett részt ezen.- Neki se lett semmi baja, még élvezte is.

- Igen tudom, de valamit el kell mondanom neked, amit még nem tudsz.

- Ajaj, ez nagyon komolynak tűnik. Mi a baj Norah?- kérdezte aggódva.

- Tudod, azért félek ettől a vadászattól, mert a szüleim egy vámpír üldözése közben haltak meg. – próbáltam visszatartani a sírást, de éreztem, hogy a könnyek szúrják a szememet. Csapdába csalták őket, és… - most már nem bírtam a könnyeimmel, előtörtek.

- Oh Norah, ezt miért nem mondtad el korábban?- kérdezte kedvesen, és átölelt.

- Mert… Mert nem akartam gyávának mutatkozni. Úgy gondoltam, hogy le tudom majd győzni a félelmemet, mikor majd erre kerül a sor, de tévedtem.

- Norah May, te igenis egy erős lány vagy. Nem vagy gyáva. Együtt majd elmegyünk szépen, és nem lesz semmi baj. Ígérem.- mondta, és játékosan megrázta a vállamat.

- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani! – mondtam neki, és próbáltam most már befejezni a sírást.

- Nah most már tényleg hagyd abba a sírást! – mondta Debby tettetett idegességgel, és a következő pillanatban egy párna csattant a fejemhez.

- Deborah Grey, ez volt a legrosszabb, amit tehettél!! – mondtam nevetve, odaszaladtam hozzá, és elkezdtem csikizni.

- Jaj… Norah… Jaj… ne! Hagyd abba!... – ide oda forgolódott, próbált szabadulni, de én nem hagytam. - Pár perc után úgy éreztem, hogy megkapta a magáét. Ám ekkor fordult a kocka, és elkezdett engem csikizni. Ha lehet, én még jobban csiklandós vagyok, mint ő.

- Jól…van…te… győztél!- mondtam akadozva, mert a nevetéstől már alig kaptam levegőt.

- Ezt akartam hallani! – mondta diadalittasan. Beállt a szoba közepére, és elkezdte dúdolni az ausztrál himnuszt.

(http://www.youtube.com/watch?v=xAjReC2ArTE)

Hozzávágtam egy párnát. – Azért ennyire ne legyél büszke magadra. Kivételesen hagytalak nyerni.

-Persze, persze. Majd meglátjuk legközelebb.

Hála Debbynek, sikerült arra a két napra elfelejtenem a vámpírokat, míg el nem jött a szombat délután.

- Nyugi Norah, semmi baj nem lesz! - próbált nyugtatni barátnőm.

- Remélem is! – mondtam, és próbáltam magabiztos hanggal megszólalni. Félig-meddig sikerült is.

- Nos, készen álltok?- kérdezte Mr Danielson, aki az egyik kísérő felnőtt lesz.

- A feladatotok nagyon egyszerű. Négyen vagytok, és a négy fő égtáj felé fogtok menni az erdőben. Norah, te mész északra, Debby, te nyugatra mész, Judith, te mész keletre, Sophie a tied pedig dél. Ha találkoztok egy vámpírral, akkor tudjátok mi a dolgotok.

Mikor mindnyájan bólintottunk, elkezdett kiosztani valami kicsi szerkentyűt.

– Ezek csipogók. Ha bármi gond, vagy probléma adódna, nyomjátok meg ezt a kis piros gombot, és az rögtön jelez egy tanárnak, aki azonnal a segítségetekre siet. Minden világos?

Mikor ismét bólintottunk, összecsapta a tenyerét, és sok sikert kívánt nekünk. Mind a négyen beültünk egy kis autóba, ami gyors, ám szinte hangtalan, és könnyű vezetni. Majd elindultunk.

Nem haladtam gyorsan, mert koncentráltam a környezetemre, és próbáltam különös dolgokat felfedezni. Hirtelen valami elsuhant a kocsim előtt. Rátapostam a fékre, és kiszálltam.

Körbenéztem, de nem láttam semmit. Csak paranoiás vagyok. Ennyi az egész. Visszasétáltam a kocsihoz, és már majdnem beültem, amikor a hátam mögött megzizzent a bokor.

- Van ott valaki?- kérdeztem, és közben hátrafordultam. Eléggé be voltam ijedve.

Nem láttam semmit. Most viszont már biztos voltam benne, hogy nem képzelődtem. Az erdő sűrűje felé pillantottam. – Ha van ott valaki, azonnal jöjjön elő!

És ekkor a fák rejtekéből kilépett ő.