8. Fejezet

Sziasztok! Itt a 8. fejezet. Ehhez is szeretnék minimum 3 kommit, de az 5-nek örülnék a legjobban. Többre nem is számítok, de ha több lenne, akkor nagyon boldog lennék. El szeretném mondani, hogy ezek után jönnek az izgalmas részek, szóval ha szeretnétek a folytatást, akkor írjatok nekem sok sok kommit! Jó olvasást!

Ezt nem hiszem el! Miért találkozik Theo egy vámpírral? Biztos valamit félreértek. Biztos csak eltereli a figyelmét , és utána levadássza.

Azonban nem ez történt. Elkezdtek beszélgetni. Mintha már ismernék egymást. Közelebb osontam a bokrok között, hogy halljam, miről beszélgetnek.

- Van valami új hír?- kérdezte a vámpír.

- Nem igazán. Kezdenek megkedvelni. Lassan szerintem megbíznak bennem. Azt az egyet sajnálom, hogy hazudnom kell a hugomnak.

- Theo, nem lenne szabad szoros érzelmi kapcsolatba kerülni senkivel.

- De…

- Figyelj én megértem, hogy mit érzel. Én is imádom a hugomat. Bármit megtennék érte, de ha megtudná, hogy igazából velünk vagy, akkor az nem lenne jó.

- Jó értem, de bizonyos értelemben én most áruló vagyok. – mondta Theo kicsit szomorú hangon.

- Ne feledd, hogy a mi családunk nevelt fel. A vámpírvadászok eldobtak maguktól, és mi befogadtunk. Akkor lennél igazi áruló, ha átállnál az ő oldalukra, és szembeszállnál velünk. Mi vagyunk a családod.

- Tudom. De Norah-val lett egy új családom. Egy másik. Természetesen titeket is szeretlek, és téged is, Noel, úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél. De mi lenne, ha megpróbálnám meggyőzni
Norah-t?

- Nem hinne neked. Meg ne próbáld!- mondta kissé parancsoló hangon. – Csak elszúrná az egészet.

-Rendben. Ígérem nem szólok neki semmiről.

- Jövő héten ugyanilyenkor ha találkozunk, megbeszéljük a tervet, és hétvégén megtámadjuk a vámpírképzőt.

Mi van??? A vámpírok meg akarják támadni a sulit? Azt hiszem jobb ha visszamegyek a suliba. Figyelmeztetnem kell Ms Winbow-t és a többieket.

Visszarohantam a suliba. Azt hittem, már sose érek vissza. Odafele nem tűnt ilyen hosszúnak az út.

Bebújtam a két kerítésléc között, és az iskolába beérve felszaladtam az első emeletre, egyenesen az igazgatói szobába.

Szinte berontottam az ajtón. Ms Winbow az ijedtségtől felugrott a székről, amin ült.

- Norah, mi történt? Miért rontottál be ilyen hirtelen?- kérdezte kissé aggódva, de a meglepődöttség még érezhető volt a hangjában.

- Nagyon sajnálom Ms Winbow, hogy csak így magára törtem, de egy nagyon fontos dolgot kell megosztanom önnel.- mondtam lihegve, ami érhető volt, hiszen egészen idáig futottam.

- Rendben van. Ülj le, fújd ki magad. Nem kérsz egy kis vizet?- kérdezte kedvesen.

- De, kérnék szépen egy pohárral.- a torkom kapart, és a szám is teljesen kiszáradt.

- Tessék.- nyújtotta felém a poharat Ms Winbow.

- Köszönöm.- egy levegőre megittam az egész pohár vizet.

- Most pedig mesélj, mi az a nagyon fontos dolog?

- Tudja Ms Winbow, Deborah-val először csak heccből követtük Theo-t, mert párszor eltűnt, és kevésbé hihető sztorival állt elő utána. Az elején nem lelkesedtem az ötletért, hiszen mégis csak a bátyám, de meg akartam tudni, ha titkol valamit. A lényegre térve, ma rajtam volt a sor. Délután kiment a suliból, és átmászva a kerítésen az erdő felé sétált.

- Tehát Theo Brightmore elhagyta az iskola területét?

- Igen.

- És te gondolom utána mentél.

- Igen Ms Winbow. Sajnálom. Tudom, hogy ezt tiltja az iskola házirendje, de tudni szerettem volna, hogy miben mesterkedik.

- Rendben, folytasd.

- Azt hittem, hogy csak sétálni akar, de egy tisztáson megállt, és egyszer csak jött egy vámpír. De Theo ahelyett, hogy bezárta volna a nyakláncába, ami mellesleg nem is volt rajta, puszipajtásként üdvözölték egymást. Elkezdtek beszélgetni, és a beszélgetés lényege az volt, hogy a vámpírok meg akarják támadni az iskolát.

- Ez…ez most komoly?- kérdezte Ms Winbow düledező szemekkel. – Nem értettél félre valamit?

- Sajnos nem hiszem. És…és szerintem Theo egy kém. A Noel nevű vámpír azt mondta neki, hogy ők a családja, és árulás lenne részéről, ha velünk, vámpírvadászokkal
lenne a harc idején.

- Ez nagyon érdekes. Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem.

- És mit csináljunk most Theo-val?

- Szerintem csináljunk úgy, mintha semmit nem tudnánk a tervéről. És kérlek Deborah-val együtt folytassátok ezt a kémkedős sztorit. És ha bármit megtudnátok, azonnal értesítsetek. Én még ma este összehívom a tanárokat egy gyűlésre.

- Rendben. Ha nem haragszik akkor most elmennék értesíteni Debbyt is.- mondtam, és felálltam.

- Menj csak nyugodtan. És köszönöm, hogy megosztottad velem ezt az információt. – mondta, én pedig elindultam az ajtó felé.

- Várj csak Norah!- szólt utánam Ms Winbow. Hátrafordultam. Ő odajött hozzám, és megölelt. Kicsit furcsálltam, de azért visszaöleltem. – Régen beszélgettünk úgy, mint anya-lánya. Tudom, hogy csak a nevelőanyád vagyok, de én lányomként szeretlek. Ha vége ennek az egésznek, dumálunk egy kicsit rendben?

- Az nagyszerű lesz!- mondtam mosolyogva, mire ő megpuszilta a homlokomat búcsúzóul.

Az igazgatói szobát elhagyva elindultam a szobánk felé. Reméltem, hogy ott találom Debbyt. Minél hamarabb el akartam mondani neki ezt az egészet. Benyitottam a szobába, és szerencsémre bent volt. Az ágyán feküdt, zenét hallgatott, és olvasott. Mikor meglátott, kikapcsolta az mp4-ét, és kíváncsian várta, mit akarok mondani.

Elmeséltem neki az egész Theo- ügyet. Egyes részeknél tágra nyílt szemmel nézett.

- Ezt nem hiszem el!- mondta felháborodottan barátnőm.- Hogy képes erre? Hogy képen az arcunkba hazudni minden egyes „eltűnése” után?

- Nem tudom Deb. Mindenesetre Ms Winbow azt mondta, hogy folytassuk a kémkedést.

- Legszívesebben azonnal beolvasnék neki egyet.- mondta dühösen Debby.

- De nem tehetjük. Ms Winbow azt is mondta, hogy csináljunk úgy, mintha semmiről nem tudnánk, egészen addig, amíg az iskola vezetősége és tanárai ki nem találnak valamit.

- Rendben. Megpróbálom. De lehet, hogy kicsit undokabb leszek vele mostantól.

- Nekem se lesz könnyű, elhiheted.
Kopogtattak a szoba ajtaján.

- Ki az?- kiáltottam ki.

- Én vagyok az, Theo! Beengedtek?

- Viselkedj természetesen! – súgtam oda Debbynek, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.

- Sziasztok!- köszönt vidáman bátyám.

- Szia!- mondta Deb is, de egy kis gonoszsággal a hangjában. Megböktem a könyökömmel.

- Mit szólnátok, ha kártyáznánk?- kérdezte vidáman, és meglóbálta a paklit.

- Szuper! – mondtam, és próbáltam lelkesnek tűnni.

A délután hátralevő részében kártyáztunk, majd lementünk vacsorázni. Vacsi után leckére hivatkozva felmentünk Debbyvel a szobába. Lefekvés előtt még megterveztük, hogy hogyan folytassuk tovább a kémkedést.

csalódott vagyok

Sziasztok!

Tudjátok elég szomorú vagyok, mert nem írtok komikat. Én dolgozok a fejikkel, hogy nektek tetsszen, de ti nem jeleztek vissza, hogy jó-e vagy sem. Természetesen tisztelet a kivételnek.
Csak 5 kommit kérek!! Ilyen nehéz ezt teljesíteni??
A 7. fejezetnél lejjebb viszem a kommentárhatárt háromra, és ha a 8. fejezet után nem jön össze 3 kommi, nem valószínű, hogy folytatom a történetet. Sajnálom.

Ahogy láttam, nem igazán jött be nektek a rózsás design, ezért most dolgozok egy újon. Remélem, ez majd elnyeri a tetszéseteket.

Szóval tényleg írjatok komikat, ha azt szeretnétek, hogy folytatódjon a történet!

7. Fejezet

Sziasztok! Itt a feji. Mivel lusták vagytok kommenteket írni, ezért a kövi feji csak akkor lesz, ha kapok 3 kommit. Gonosznak gondolhattok, de ez van.

-Hol voltál?- kérdeztem Theo-tól. Kicsit talán erőteljesebben, mint terveztem, de nem tehetek róla. Kicsit aggódtam, hogy valami zűrbe került.

- Nyugi Norah, csak volt pár dolog, amit el kellett intéznem a sulival kapcsolatban. Bocsi, ha aggódtál.

- Ugyan már!- legyintettem. – A lényeg, hogy most már itt vagy.- mondtam, aztán valami szöget ütött a fejembe. – Ha sulis ügyeket intéztél, akkor az nem tarthatott egész éjszaka. Miért nem aludtál a szobádban? És miért nem voltál az órákon?

- Őőő… izé… eltévedtem. Tudod ez az első napom, és nem találtam vissza a szobánkba. A könyvtárban aludtam az egyik kanapén. És hát elaludtam. Nem hallottam a csöngőt. Amúgy is korán kelős típus vagyok. Miről maradtam ma le délelőtt?- kérdezte. Túl gyorsan témát váltott. Vagy csak én vagyok szimplán paranoiás? Meglehet…

- Hát nem sok minden történt. Csak a tanárok leadták az anyagot, és kész. Ja meg két nap múlva írunk vámpírtöriből. Majd odaadom a füzetemet, hogy be tudd pótolni a lemaradást.

- Köszi.

Ezek után többnyire csendben folytattuk az ebédet. Suli után ledobtam a táskámat a szobában, majd az udvar felé indultam, mert oda beszéltünk meg egy találkozót Theo-val. Mikor kiértem, nem volt még ott. Szüntelenül néztem az ajtót, hogy mikor jön ki.

Egyszer csak valaki befogta a szemem, és én egy hatalmasat sikítottam. Kitéptem magam az „idegen” kezéből, és hátrafordultam. Theo állt ott, illetve görnyedt a nevetéstől.

- Nem…nem hittem volna, hogy ennyire megijedsz. A hugim egy nyuszi? Miért nem szólt senki?- mondta miközben a hasát fogta a röhögéstől.

- Theo Brightmore, ez nagyon nem volt vicces. Nem vagyok nyuszi, csak egy kicsit talán ijedősebb, mint az átlag.- mondtam felháborodva. – Ilyet ne csinálj többet!

- Ren…rendben!- mondta, és próbált erőt venni magán, hogy lenyugodjon.- De nem láttad az arckifejezésedet.

Most már én is mosolyogtam. A jókedve rám ragadt.

Mikor sikerült abbahagynia, leült mellém a padra.

- Mit kerestél te az erdőben?- kérdeztem.- Azt hittem, a koleszban vagy.

- Hát… én… csak megnéztem a környéket.- mondta kicsit bizonytalanul. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy nem mond igazat, és titkol valamit. Ez egy kicsit rosszul esett, de majd elmondja ha szeretné és fontos.

- Na nem úgy volt, hogy most itt az ideje, hogy többet megtudjunk egymásról?- kérdezte.
- De, persze. Mit szeretnél rólam tudni?

- Hát… mondjuk mindent.- mondta.

- Huh hát az hosszú lesz. Csináljuk úgy, hogy én mondok egy állítást magamról, és utána te is elmondod abban a témában. Ez így világos?

- Aha. Kezdd te. Lányoké, és kisebbeké az elsőbbség.- mondta vigyorogva.

- Okés. Hmm. Talán legyen az az első, hogy a kedvenc állatom a tengerimalac.

- Nekem a kutya. – mondta.- elég sablonos, de szerintem aranyosak.

- Oké. Most te mondasz valamit.

- Kedvenc színem a kék.

- Nekem a lila.

Egész délután beszélgettünk, és többek közt megtudtam, hogy a zenei ízlésünk egyezik, és a kedvenc országunk is Spanyolország, bár még egyikünk se volt ott.

A következő napok egyhangúan teltek. Deb, Theo és én sok időt töltöttünk együtt. Egy hét múlva nem jött el az egyik megbeszélt programra, és egészen estig nem is láttuk. Mikor számon kértem, akkor csak mentegetőzött, hogy elment sétálni, és hogy hirtelen ötlet volt, és elfelejtett szólni.

Este beszélgettünk erről Debbyvel.

- Tök egyértelmű, hogy hazudott. – mondta Deb.

- Én is tudom. Csak azt nem értem, miért nem mondja el nekem az igazságot. Annyira nem lehet szörnyű.

- Hát szerintem is el kéne mondania.

- Talán nem bízik bennem?- kérdeztem, de nem vártam rá választ.

- Te, Norah van egy nagyon jó ötletem. Egyikünk mindig a nyomában lesz, és követjük. Így kideríthetjük, hogy mit titkol.

- Kémesdit akarsz játszani? És a bátyám után kémkedjünk?- kérdeztem kicsit kétkedve.

- Meg akarod tudni, hogy mit titkol, vagy nem?

- Meg. De akkor sem tetszik ez a kémkedés. Nem lenne egyszerűbb, ha megkérdeznénk tőle?

- Szerinted elmondaná? Szerinted nem mondta volna el eddig, ha el akarná?

- De. Igazad van. Te kezded.- egyeztem bele.
Naponta váltogattuk egymást a kémkedésben, de Theo nagyon az iskola épületét se hagyta el. Csak amikor velünk volt, akkor volt sulin kívül.

1 héttel második eltűnése óta én voltam „beosztva”. Ebéd után kiment az iskola épületéből, majd a kerítésen átmászva az erdő felé indult.

Én tisztes távolságból követtem, és igyekeztem úgy settenkedni, hogy ne vegyen észre. Az erdő közepe fele, egy tisztáson megállt. Mintha várt volna valakit. Én pár méterre tőle egy bokorban kuporogtam.

Nem sokat kellett várni, egyszer csak jött egy fiú. Mikor rájöttem, mi ő, teljesen ledöbbentem.

sorry :(

Sziasztok!

Bocsánat, hogy nem volt két hete fejezet, csak nincs ihletem meg hangulatom az íráshoz. Azonban ne keseredjetek el, mert szerdára megpróbálok nektek összehozni egy hosszabb fejit. Ha nem is lesz dupla, az eddigieknél hosszabb lesz. Remélem nem utáltok meg ezért.

Nem szemétkedésből, de mintha nem is hiányozna a friss, mert senki nem ír, hogy "Mikor lesz már új feji?". Ha hiányzik, írjatok chatbe, megjegyzésbe, bárhova.

puszi

Cukker blogger

Blogger Díj:


1. Tedd be a logót a blogodba!
2. Nevezd, meg akitől kaptad!
3. Válaszolj a kérdéseket!
4. Nevezz meg 6 bloggert (belinkelve) akinek továbbadod!
5. Értesítsd az érintetteket!
***********************************************************
1. Kész:D

2.Summer Ray-től kaptam. Nagyon szépen köszönöm!
3.Kérdések: Kedvenc...
...íróm:Stephenie Meyer, Meg Cabot, Charlaine Harris
...könyvem: Twilight saga, Harry Potter , True Blood sorozat
...ételem:sok van... pizza, gyros, paprikáskrumpli
...italom:Nestea
...színem:kék, lila
...énekesem: sok van... pl Nick Jonas, SP, Robbie Williams
...énekesnő : Lady GaGa, Miley Cyrus, Britney Spears
...együttes: Children of Distance, Basshunter, Jonas Brothers
...DJ : Tiesto, de a lényeg, hogy jó zene legyen
...színészem: Taylor Lautner, Kellan Lutz, Kristen Stewart, Jim Carrey...
...mozifilm: Twilight saga, Harry Potter
...sorozat:Dr. House, Szellemekkel suttogó, Született feleségek, Jóban Rosszban, Viva (tudom hogy az csatorna, de mindent szeretek)
...dalom: kedvfüggő :)
...hangszerem: zongora
...hónap: szeptember
...nap: szombat
...évszak: ősz
...napszak: délután
...sport:úszás, kori, bicikli...
...bloggerem: sok van
...kommentelőm: mindenki, aki ír, azt szeretem <3
...Kedvenc idézet: " Egymást mellett vagy messze innen, a jó barátok mindeig közel vannak a szívünkhöz.
4. Akinek küldöm:

mindenkinek szeretném küldeni, aki olvassa a történetemet, és van saját blogja.

6.Fejezet

Sziasztok! Itt a 6.Fejezet. Bocsi a késésért. Ez a feji hosszabb, mint az előző. Remélem tetszeni fog. Várom a kommenteket, hogy tudjam, mennyire jó vagy rossz, amit írok. Jó olvasást!

-Akkor mi most… mi most testvérek lennénk?- kérdeztem, de szinte biztos voltam benne, hogy nincs igazam.

- Én is ezen gondolkodtam. – válasza nem nyugtatott meg.

- De hát ez butaság!- mondtam kicsit hisztérikusan.- Hogy lehetnénk testvérek? A… a nevünk se egyezik. Te Brightmore vagy, és pedig May.

- May? Nem is mondtad!- lepődött meg.

- Mi van azzal, hogy May vagyok? – kérdeztem értetlenkedő arccal.

- Hát csak annyi, hogy a régi nevem nekem is May volt. Az örökbefogadó családom volt Brightmore, és ragaszkodtak ahhoz, hogy felvegyem a nevüket. Szóval tényleg testvérek vagyunk.

- Ez hihetetlen. Abból a szempontból is, hogy nem emlékszem rád.

- Még kicsi voltál. Alig négy éves. –mondta Theo. – Sokat álmodoztam arról, hogy egyszer újra találkozom a hugommal, de egyáltalán nem ilyen találkozásra számítottam.

- Én… én ezt még mindig alig hiszem el!- mondtam. Mindig is vágytam egy testvérre. Igaz, itt van Debby, akit szinte úgy szeretek, mint a testvéremet, de egy igazi testvér más. Ő vér szerint is a tesóm. Valahol mélyen éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Vagy éppen valaki. Most, hogy megtaláltam, az egész szívemet boldogság járta át.

- Annyira örülök neked!- mondta, majd magához húzott, és szorosan megölelt. – Hiányoztál!

Visszaöleltem, és utána nem tudom mennyi ideg ülhettünk összeölelkezve a padon. Egyszer csak megszólalt a vacsorát jelző csengő. Theo elhúzódott, és egy puszit cuppantott a homlokomra.

- Olyan gyorsan elment az idő nem? – kérdeztem visszafele a suliba.

- Nagyon gyorsan. – mondta újdonsült bátyám, és boldognak tűnt. Folyton mosolygott.- Vacsora után mindent el kell mesélned az eddigi életedről. 12 év hosszú idő.

- Sajnos akkor nem jó. Megígértem Debnek, hogy együtt tanulunk. De holnap ígérem suli után mindent elmondok, ami érdekel. De neked is mesélned kell majd.

- Tudom. – mondta még mindig mosolyogva.

Már majdnem ott voltunk az ebédlőnél, mikor megtorpantam.

- Mi a baj? – kérdezte Theo.

- Azon gondolkodtam, hogy elmondjuk a többieknek, amire rájöttünk a délután folyamán?

- Hát persze. Miért ne? Cikinek találsz?- kérdezte, és eljátszotta a sértődöttet.

- Dehogyis! Egész életemben arra vágytam, hogy legyen egy nagy és erős bátyám, aki megvéd.- mentegetőztem és egy puszit nyomtam az arcára.

- Akkor jó. De készülj fel, hogy elég lázadó típus vagyok. Nem igazán szeretem, ha irányítanak. És bárkitől bármikor megvédelek hugica. – tetszett ez a megszólítás. Hogy elfogadott hugának.

Beléptünk az étkezőbe, és beálltunk az ételre várók sorába. Szememmel a tömeget pásztáztam, és Debbyt kerestem. Meg is pillantottam a sor közepe felé. Sejtelmesen mosolygott, és kacsintott. Először nem értettem miért, de aztán rájöttem. Azt hiszi, hogy Theo és én járunk. Vacsora közben ki kell hogy ábrándítsam. 10 perc múlva már az asztalunk felé sétáltunk. Tálcánkon finom illatú spagetti gőzölgött.

- Na miújság fiatalok?- kérdezte barátnőm, mikor leültünk az asztalhoz.

- Hát van egy fontos bejelentenivalónk.- mondtam, de még mielőtt elmondtam volna amit akartam, Deborah felpörgött.

- Jaj annyira tudtam, hogy össze fogtok jönni! Éreztem, hogy forrt köztetek a levegő, mikor egymás közelében voltatok! Nagyon örülök nektek!- ritkán láttam ennyire hiperaktívnak.

-Debby ki kell hogy ábrándítsalak, Theoval nem járunk. Tudtommal a mi helyzetünkben ezt a törvény büntetné.

Debby érdekesen nézett rám. Nem tudta eldönteni, hogy miről is beszélek.

- Őőőő arról van szó, hogy Theo már 19 éves, te viszont még kiskorú vagy?

Theo és én is felnevettünk.

- Jaj te butus! Dehogy! Azt akartam mondani, hogy Theo és én testvérek vagyunk.

Barátnőmnek a meglepődöttségtől leesett az álla. Szinte hallottam, ahogy koppant.

- Csukd be a szád, mert a végén berepül rajta valami.- figyelmeztette játékosan Debbyt Theo.

- Ez most komoly, vagy csak szívattatok? Mert ha tréfa volt, akkor örülhettek, mert elég durván meglepődtem.

- Nem vicc volt. A délután folyamán beszélgettünk, és rájöttünk az igazságra.- mondtam.

- Hűha! Ez durva. Azt hittem, hogy ilyen véletlenek csak a mesékben , filmekben, és könyvekben van.

- Hát igen. Először én is alig akarta elhinni. – nyugtattam meg.

Debby rámnézett, majd Theora, és ezt megismételte még párszor.

- Most, hogy így jobban megnézem, tényleg hasonlítotok egymásra.- mosolyodott el. – Elmesélitek hogy hogyan derült ki ez, hogy testvérek vagytok?
- Ezt inkább nem most kéne. Fent a szobában nyugodtabb körülmények között tudnánk beszélgetni.- mondtam legjobb barátnőmnek.

- Okés.- mondta vidáman.

A vacsora végeztével Theo elkísért minket a szobánkhoz.

- Nos akkor lányok, most hagylak titeket beszélgetni. Nekem még úgy is ki kell pakolnom, és a szobatársammal is jó lenne megismerkedni.

- Rendben. Jó éjszakát bátyus. – mondtam, és adtam neki egy puszit.

- Jó éjszakát hugi. És neked is, Deborah.- mondta, majd elindult a kollégium fiú része felé.

- Jóéjt!- szólt utána Debby.

Bementünk a szobába, és leültünk az ágyra.

- Most pedig mesélj!- mondta nekem Deb ellentmondást nem tűrő hangon, egy jó nagy adag kíváncsisággal a hangjában és az arckifejezésében.

Elmeséltem neki a délután történteket, szüleink balesetét, és a „megvilágosodást” . Mondanom se kell, a beígért tanulásból semmi nem lett, mert elbeszélgettük az időt. Le is feküdtünk utána aludni, mert elég fáradtak voltunk.

Reggel mosollyal az arcomon keltem. Felöltöztem, megmostam az arcom, megfésültem a hajam, és laza kontyba tűztem. Időközben Debby is felkelt, bepakoltunk a táskánkba, és elindultunk a fiú kolesz felé. Arra gondoltam, hogy megvárjuk Theo-t, és együtt megyünk az órára.

Mikor odaértünk a 23-as szobához, bekopogtunk. Pár pillanattal később Adam dugta ki a fejét az ajtón.

- Sziasztok! Miben segíthetek?- kérdezte kicsit álmos hangon, de kedvesen.

- Szia Adam. Theo-t keressük. Elkészült már?

- Ki az a Theo?... Ja a szobatársamra gondoltok. Ő szerintem nem aludt itt az éjszaka. Az ágya érintetlen. Csak futólag találkoztam vele a vacsora után. Azt mondta van még egy-két elintéznivalója.

- Ez furcsa. Azt mondta, ki akar pakolni. És erre eltűnik.- idéztem fel a tegnap estét.

- Na mindegy. Ha nem haragszotok, készülődnöm kell az órára.- mondta Adam.

- Persze hagyunk. – mondta Deb.

- Adam, ha találkoznál Theoval, mondd meg neki légyszi hogy kerestem.- mondtam, mielőtt becsukta volna az ajtót.

- Rendben! Sziasztok!

Útban a terem felé, beszélgettünk.

- Mi lehetett olyan fontos dolog, hogy nem aludt?- kérdezte Debby.

- Halvány lila gőzöm sincs.- feleltem.- Remélem nem titkol semmit előlem.

- Ugyan Norah ne legyél már paranoiás. Közbejött neki valami, és kész. Majd óra után megkérdezed tőle.

Beléptünk a terembe, és a szememmel azonnal elkezdtem keresni Theo-t. Nem volt ott.

Becsöngettek, de nem jött. Sőt, egész délelőtt nem is láttam. Mikor suli után beléptünk az ebédlőbe, már ott ült az asztalnál. Gyorsan elvettem a tál ételt, és leültem mellé a székre.

- Hol voltál?

5. Fejezet

Sziasztok! Tudom, hogy dupla fejezetet ígértem, és ez most még a szokásosnál is picit rövidebb, de tegnap kihúzták az egyik bölcsességfogamat, és elég szarul vagyok. Nem tudom, mikorra tudom hozni a kövi fejit, de majd igyekszem!


- Ő az!- súgtam oda Debbynek.

Debby meglepetten nézett rám, majd Theo-ra. Theo-nak már csak az első padban jutott hely, de mielőtt leült volna, rám kacsintott . Ránéztem Debbyre, de ő valószínűleg nem vette észre. Az óra maradék idején nem tudtam már figyelni. Percenként az órára pillantottam. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt boldog voltam, mert így legalább Theo jó helyen van, és nem kint valahol az erdőben. Másrészt miért nem jött velem rögtön ide? Miért kellett még egy napot az erdőben töltenie, ha ma már itt van? Harmadrészt pedig miért ül be vámpírtörire? Az embereknek minek ilyet tanulni? Hacsak nem…? Nem! Az nem lehet. Nem volt nyaklánca sem. Majd mindenképp rákérdezek.

Mikor végre-valahára megszólalt az óra végét jelző csengő, gyorsan összepakoltam a cuccaimat, és kimentem e terem elé. Vártam Theo-t. Utánam jött Debby, és elindult a következő óránk terme felé, de amikor észrevette, hogy nem megyek utána, megtorpant.

- Nem jössz, Norah?

- Menj csak, majd megyek utánad. Nekem még beszédem van valakivel.- feleltem, pont akkor, amikor Theo kilépett a teremből.

Debby egyből értette mire gondolok, intett egyet, majd elment.

Theo elindult felém. Én nekitámaszkodtam a falnak, és vártam, hogy ideérjen hozzám.

- Mit keresel itt?- támadtam le talán egy kicsit agresszívabban, mint ahogy terveztem.

- Neked is szia! –mondta, mire én elvörösödtem. Tényleg udvariatlan voltam. – Miért lepődsz meg azon, hogy itt vagyok? Nem te hívtál meg a múltkor az erdőben?

- De igen. De mivel elfutottál, gondoltam a válaszod nem. És most meg beállítasz ide.

- Azért mentem el, mert gondolkodnom kellett. De most már itt vagyok. Te is örülsz neki nem? Legalább már nem az erdőben töltöm az éjszakát.

Az arcomból kifutott a vér. Ezt honnan tudhatja? Olvas a gondolataimban? Nem, ez hülyeség. Ilyen csak a filmekben van.

- És mit kerestél vámpírtörin? Oda csak azok járnak, akik vámpírvadászok. Közönséges embereknek nem kellene tudniuk a vámpíroknak.

- Nos, én nem vagyok közönséges ember, ahogy te fogalmaztad.- felelt Theo.

- Vámpírvadász vagy te is? Az meg hogy lehet? Hiszen nyaklánc sincs rajtad! – hitetlenkedtem.

- Ez egy hosszú történet. Suli után találkozzunk, és akkor mesélek magamról.

- Rendben. Találkozzunk a suli udvarán két órakor.
- Ott találkozunk. – mondta, ismét rám kacsintott, majd elindult a következő órájára.

Én is elindultam, de nem siettem. Theo-n gondolkodtam útban a terem felé. Ha nem tudnám, hogy nem igaz, azt hinném, hogy flörtölt velem. De ez képtelenség, hisz alig ismer. Vagy tévedek?

Éppen akkor csengettek be, amikor beléptem a terembe. Leültem Debby mellé, aki egyből elkezdett faggatni.

- Na mi volt? Mit mondott? Mesélj el mindent!- teljesen felpörgött.

- Nyugi van Deb. Kevés volt az idő, szóval suli után találkozunk.

- Úgy érted, hogy randiztok?

- Dehogyis!! – mondtam, és játékosan belebokszoltam a vállába. – Csak beszélgetünk.

- Persze persze, értem én! – mosolygott huncutul Deb.

Mivel bejött a tanár, és dupla órás dolgozatot íratott, ezért a beszélgetést Debbyvel felfüggesztettem.

Mikor kicsengettek, elindultam az udvar felé. Theo már ott állt és várt rám. Leültünk egy padra.

- Akkor most mesélj el mindent.- kértem.

- Hát ha mindent nem is mondok el, elmondok annyit, hogy megértsd. 19 éves vagyok. A szüleim meghaltak, mikor én én 7 éves voltam. Azaz 12 éve. Volt egy hugom is, de más árvaházba kerültünk, így elszakadtunk egymástól. Mikor örökbe fogadtak, akkor 13 éves koromban kijelentették, hogy vámpírvadász vagyok. Nem akartam hinni nekik, de akkor elkezdtek mesélni dolgokat, és én hittem nekik. Mikor meghaltak, akkor eladták a házunkat, amiben éltünk, és én erdőkben laktam azután. Néha találkoztam másokkal, de nem maradtam velük sokáig. És aztán tegnap összefutottam veled. Mikor mondtad, hogy van ez a suli, gondolkodnom kellett, de úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy… tanuljak valamit.

- Ez szomorú történet. Az én szüleim is meghaltak, amikor 4 éves voltam. Vagyis… vagyis 12 éve…

Ekkor valami szöget ütött a fejembe. Láttam, hogy Theo is elgondolkodott. Felnéztem rá, és pár percig csak némán álltunk egymás előtt. Végül ő szólalt meg előbb.

- Ez lehetséges lenne? Van ilyen véletlen?- kérdezte hitetlenkedve.

- Akkor mi most… mi most testvérek lennénk?