2.Fejezet

Itt a 2.fejezet, ahogy ígértem. Köszönöm a sok kommit az 1.fejezethez, és remélem ehhez is legalább ennyit kapok majd. És köszönöm a 6 (velem együtt 7) rendszeres olvasót! Jó olvasást!

8 évvel később

8 éve annak, hogy Ms Winbow kihozott a melbourn-i árvaházból. Emlékszem, milyen boldog voltam, hogy végre valakinek én is kellek. Ms Winbow egy bentlakásos magániskola igazgatónője volt, és mivel ő vett magához, ezért automatikusan abba a suliba kezdtem járni. Barátokat is szereztem. A legjobb barátnőmmel, Deborah-val szinte elválaszthatatlanok vagyunk.

Lizzie-vel, akivel még az árvaházban voltunk barátnők, az első évben rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, de aztán az évek folyamán a kapcsolat elhalványult. Lassan másfél éve, hogy nem hallottam róla.

Eleinte minden normális volt körülöttem, de a 13. születésnapomon minden megváltozott. Ugyanis megtudtam, hogy vámpírvadász vagyok. Sőt nem csak én, hanem mindenki, aki a Caroline Crystal Vámpírvadász-képző Iskolába járnak.

Caroline Crystal az első vámpírvadász volt a történelmünkben. Itt a suliban nem csak a szokásos tantárgyakat tanuljuk. Van történelem, két fajta is. A vámpírok történelme, és a vámpírvadászok történelme. Van egy olyan tantárgy, ahol megtanuljuk, hogy hogyan vadásszunk vámpírokra gyorsan és biztonságosan. Van egy héten egyszer matek óra és irodalom is, hogy rendesen be tudjunk majd illeszkedni az emberek közé és ne legyünk sík hülyék.

Most éppen azon az órán vagyok, ahol a vadászatot tanuljuk.

- Miss May!- hallottam meg Mrs Robinson hangját.- Ha abbahagyta az álmodozást, akkor mondja el nekünk, hogy hogyan kell elkapni egy vámpírt.

- Amikor már elég közel jutottunk a vámpírhoz, akkor el kell mondanunk, hogy „Gonosz vámpír tűnj a kőbe!” , és ekkor a hegyikristályunkba-amit mindig magunknál kell hordani- bezáródik.

Mivel láttam, hogy a tanár bólogat, folytattam.

- Ha elkaptuk a vámpírt, akkor a követ el kell juttatnunk a Vámpírvadászok Bíróságára, ahol biztonságba helyezik.

- És miért pont hegyikristály?

- Mert tudósok rájöttek, hogy ez az egyetlen kristály, amibe be tudunk zárni egy vámpírt. Amilyen szerencsénk van, a Vámpírvadászok Bíróságának épülete egy olyan helyre épült, ami alatt hegyikristály bányát találtak.

- Nagyszerű. Látom készült az órára. – láttam az arcán, hogy nem igazán örül annak, hogy tudtam felelni minden kérdésére. Legszívesebben beírta volna nekem az órai munka egyest.-De legközelebb kérem figyeljen az órámon, és az álmodozást hagyja a szünetekre.

- Rendben Mrs Robinson.-

Tovább folytatta a magyarázást arról, miszerint a gyorsaság nagyon fontos, és a tétovázás életveszélyes lehet. Azonban a figyelmem újra elkalandozott. Visszaemlékeztem arra az időpontra, mikor megtudtam, hogy vámpírvadász vagyok.

- Boldog Szülinapot drágám!- mondta Ruth néni és átnyújtott egy lapos ajándékot. Reméltem, hogy kapok mást is, nem csak ezt a pici izét.

- Bontsd csak ki Norah, ez csak az első ajándék azok közül, amiket kapni fogsz. – mintha olvasott volna a gondolataimban Gyorsan letéptem a csomagolást., és a legnagyobb meglepetésemre egy levél volt benne, rajta a nevemmel.

Tisztelt Miss May,

Gratulálunk, Ön felvételt nyert a Caroline Crystal Vámpírvadász-képző Iskolába. .Az alábbiakban tájékoztatjuk arról, hogy miért pont Önt választottuk.

Le volt írva minden, de mielőtt elolvastam volna, Ruth néni kivette a kezemből.

- Szerintem jobban megérted, hogy ha én magyarázom el.

Megszólalni se tudtam a ledöbbenéstől, így csak bólintottam.

- Vámpírvadász vagy, ahogyan én is, és mindenki, aki az iskolámba jár. Csak mi vagyunk képesek eltávolítani a vámpírokat. A vámpírokról tudnod kell, hogy nem olyanok, mint a filmekben. Az igaz, hogy vért isznak, és embereket ölnek, de ügyesen csinálják. Ravaszak, és mindig kitalálnak valamit, hogy hogyan járjanak túl az eszünkön. Mindenhol ott vannak, ezért nem szabad megbíznod senkiben addig, amíg nem tudod magadtól felismerni, hogy ki barát és ki ellenség.

- De…de miért pont én? – kérdeztem.

- Vámpírvadásznak születni kell. Elég, hogy ha egyik szülője az embernek vámpírvadász, és akkor már biztos, hogy a gyerekük is az lesz. Te viszont különleges vagy. Neked anyukád, Felicia és apukád Samuel is vámpírvadász volt. Ez nagyon ritka.

Kikerekedett szemmel néztem Ruth nénire.

- Minden szülő, mikor 13 éves lesz a gyermeke, elküldi az iskolánkba, és mi megtanítjuk mindenre, amire szüksége van.

- De hát nekem meghaltak a szüleim. Akkor hogy lehetséges, hogy itt vagyok?

- Az, hogy téged megtaláltunk, véletlen, de nagyon szerencsés eset volt. Éppen az árvaház közelében vadászott az egyik ismerősöm, és ő mesélte, hogy látott téged, hegyikristály nyaklánccal a nyakadban, és a következő pillanatban a vámpír eltűnt. Rögtön szaladt hozzám, és elmondta, mit látott. Én azonnal kocsiba ültem, és meg se álltam az árvaházig. Ott aztán örökbe fogadtalak, és elhoztalak ide.

- Értem. Illetve nem, de idővel majd sikerül megemésztenem. Remélem.

- Ha bármi kérdésed van, nyugodtan kérdezz.

- Most egyelőre nincs. De mindenképpen szólok majd, ha lesz. Köszönöm Ruth néni. – mondtam, és megöleltem.

– Most magadra hagylak. Sok mindenről gondolkodnod kell szerintem.

Már majdnem kiment a szobámból, mikor visszafordult.

- Majdnem elfelejtettem szólni, hogy mivel most már te is az iskola tanulója vagy, ezért örülnék, ha Ms Winbow-nak hívnál, nehogy valaki azt higgye, hogy kivételezek veled csak azért, mert én vagyok a nevelőanyád. – mondta, majd rám kacsintott.

- Rendben Ms Winbow. Majd észben tartom.- mondtam, majd kiment a szobából.

- Hahó Norah! Kelj már fel! Kicsengettek! – hallottam meg magam mellett Debby hangját.

- Mi? – emeltem fel a fejem. – Jaj most már értem. Kicsengettek. – összepakoltam a cuccaimat, felvettem a vállamra a táskámat, és kimentem a teremből Debbyvel az oldalamon.

Elindultunk a következő terem felé, amikor Ms Winbow állta az utunkat.

- Jó napot igazgatónő!- köszöntünk Debbyvel egyszerre.

- Jó napot. Gyertek velem az irodámba legyetek szívesek.- mondta, majd elindult.

Összenéztünk Debbyvel, és követtük őt.