1.fejezet

Hát, ez lenne az első feji, remélem tetszik majd nektek! Ha elolvastátok, kérnék kommikat, és véleményeket. Chatbe is írhattok, ha nektek úgy kényelmesebb. EZ amolyan bevezetőféle, de ez szerintem kell az előzmények megismerése miatt. Jó olvasást!


Norah May-nek hívnak. 8 éves vagyok. 4 éve a melbourn-i árvaházban élek Ausztráliában. 4 éves koromban a szüleim meghaltak. Nem tudom hogyan, alig emlékszem rájuk. Egyetlen emlékem ami megmaradt tőlük, az egy nyaklánc. Azt mondták, hogy egy nap még szükségem lesz rá. Nem értettem, hogy akkor mire gondoltak. És sajnos ezt már valószínűleg nem fogom megtudni. De mindezektől függetlenül mindig a nyakamban van. Még éjszaka is.

Egyébként jól érzem magam itt. A nevelőnők nagyon kedvesek, és az ételek is többnyire jók. Van pár barátom is. Az elmúlt pár évben sokakat örökbe fogadtak, de én mindig itt maradtam. Pedig azt mondják, hogy szép kislány vagyok, okos, kedves. De akkor miért nem akar engem senki?

Amúgy most kint vagyok a kertben. Lizzie-vel, az egyik barátnőmmel ülünk a hintán. Barchobázunk.

- Tárgy? – kérdeztem tőle.

- Nem. –mondta mosolyogva.

- Személy?

- Igen.

- Itt van az árvaházban?- ha igen, akkor tudom. Ha nem, akkor még tippelnem kell.

- Igen.- mondta, most már nevetve.

- Mrs. Holloway?

- Igen!!- mondta, és most már hangosan kacagott. Vele nevettem én is.

Mrs. Holloway a főnevelőnő. Semmi bajunk nem volt vele, csak a kedvenc mondása az volt, hogy „Stimm??”. Mi, gyerekek mindig nagyon jót nevettünk ezen.

- Lizzie, Norah, gyertek be, mert ebéd!- kiabált ki Mrs. Holloway.

- Rendben Mrs. Holloway! – kiabáltuk neki egyszerre, és jót nevettünk rajta.

- Verseny az ebédlőig? –kérdeztem.

- Egy…kettő…három…RAJT!- mondta, és elkezdett rohanni a bejárat felé.

Én sem voltam rest, futottam utána.

-Én nyertem!!- kiáltottuk egyszerre, mikor elértük az ajtót. Jót nevettünk ezen is.

- Lányok! – szólt ránk Mrs. Holloway. – Maradjatok csendben! Majdnem elkéstetek.

- Bocsánat.- mondtam. - Többet nem fordul elő.

- Legközelebb gyertek Kicsit előbb. Stimm?

Csak bólintottunk, és leültünk a helyünkre. A mai ebéd palacsinta volt. A kedvencem! Megettem 3 csokisat.

Még tartott az ebéd, mikor Mrs Holloway elhívta Lizzie-t az irodájába. Mikor visszatért, mosolygott.

- Mit akart tőled Mrs Holloway? – kérdeztem, de rossz előérzetem volt.

- Örökbefogadtak. Este jönnek értem. – újságolta lelkesen.

- Hát ez nagyszerű! –mondtam színlelt boldogsággal. De legbelül sírni tudtam volna. Még egy barátnőmet elveszítem.

Elment az étvágyam. Lizzie még lelkesen locsogott arról, hogy milyen szobát szeretne majd új családjánál, de én nem igazán figyeltem rá. Ebéd után mindenkinek kötelező volt pihennie, vagy legalábbis csöndben lennie. Én Lizzie-vel voltam egy szobában.

Forgolódtam, de sehogy sem tudtam elaludni. Bámultam a plafont, és éreztem, hogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon. Majd még egy, és még egy. Végül csendesen zokogtam.

- Norah! Te sírsz? – kérdezte Lizzie suttogva a mellettem levő ágyról.

- Ne…nem! – mondtam hüppögve, és a fejemre húztam a takarót.

Egy pillanat múlva éreztem, hogy besüpped az ágy mellettem, és valaki lehúzza a takarómat.

- Mi a baj Nono? – kérdezte.

- Nem akarlak téged is elveszíteni. Dora, Stefanie, Monica, mind mind elmentek. És most te is. Itt fogok megöregedni, mert engem soha nem fognak örökbefogadni. – mondtam, és újra elkezdtem sírni.

- Akit szeretünk, az mindig a szívünkbe lesz. Bárhol is van. – mondta, és a szívemre tette a kezét.- Majd írok neked levelet, és ha tehetem, akkor telefonálok is.

- Lizzie, te vagy a legjobb barátnőm! Hiányozni fogsz! – mondtam, és átöleltem. Ő visszaölelt, és így ültünk jó pár percig. Ölelésünknek az vetett véget, hogy Mrs Holloway benyitott a szobába.

- Lizzie, Brown-ék itt vannak érted. – mondta, majd kiment a szobából.

Segítettem neki kivinni a cuccait. Brown-ék kedvesnek tűntek. Lizzie boldog lehet, hogy ők fogadták örökbe.

- Te lennél Lizzie?- kérdezte Mrs Brown, és odajött hozzánk.

- Igen.- válaszolt félénken Lizzie. – Ő pedig a legjobb barátnőm Norah.

- Szia Norah! – fordult felém.- Megnyugodhatsz, Lizzie-nek nagyon jó helye lesz nálunk. Ha szeretnéd, akkor pár naponta felhív majd telefonon.

Éreztem, hogy a könnyeim megint feltörni készülnek, de erős maradtam.

- Köszönöm Mrs Brown. –mondtam neki.

Ekkor odajött Mr Brown is. – Indulhatunk?

- Igen.- mondta Lizzie, és még utoljára árölelt. – Hiányozni fogsz!

- Te is nekem.

Kimentünk az épületből, és néztem, ahogy beülnek a kocsiba. Majd elindultak. Addig integettem utánuk, amíg az autó el nem tűnt a szemem elől.

- Gyere Norah! –mondta Mrs Holloway, és felém nyújtotta a kezét.

- Nem lenne baj, hogy ha kimennék a játszótérre egy kicsit?

- Nem, persze hogy nem. De vacsorára érj be!

- Rendben. És köszönöm.

- Nincs mit. Tudom, milyen nehéz most neked.- mondta, azzal bement az épületbe.

Én elindultam a hinták felé. Hintáztam, és közben gondolkodtam. Hirtelen valami zajt hallottam, a kerítés felől. Hátrafordultam, és egy furcsa férfit pillantottam meg.. Még sose láttam errefelé.

Váratlanul elkezdtem érezni, hogy bizsereg a nyakláncom. Lenéztem, és mire visszanéztem, hogy megnézzem jobban az idegent, addigra eltűnt.

Aztán úgy éreztem, hogy valaki figyel, de nem láttam senkit. Jobbnak láttam bemenni.

…

Már két napja annak, hogy Lizzie-t elvitték. Tegnap telefonált, és elmondta, hogy van egy saját szobája, és kapott egy cicát. Nagyon lelkes volt.

Éppen reggeliztünk, amikor Mrs Holloway szólt, hogy kövessem. Bementünk az irodájába, és láttam, hogy ott van egy nő.

- Norah, ez a nő itt Ruth Winbow. – mondta Mrs Holloway.- Sidney-ben egy magániskola igazgatónője. Szeretne örökbefogadni téged.

Annyira megörültem, hogy nem tudtam megszólalni.

- Szia Norah! Már sokat hallottam rólad!- mondta kedvesen. – Persze csupa jót!

Magam is meglepődtem a reakciómon, de odamentem hozzá és megöleltem.
- Úgy látom, jó helyed lesz! –mondta Mrs Holloway mosolyogva. – Norah, szerintem menj és pakolj össze. Ms Winbow minél előbb szeretne elindulni.

- Rendben!- mondtam lelkesen, és felszaladtam a szobámba. Nem volt sok cuccom, így viszonylag hamar végeztem. Lementem az előcsarnokba, és láttam, hogy Mrs Holloway Ms Winbow-val beszélget.

- Kész vagyok!- mondtam nekik.

- Nagyszerű drágám.- mondta Ms Winbow.

Elköszöntem, Mrs Holloway-től és a többi gyerektől, akik jöttek, hogy integessenek nekem.

Beültem a kocsiba, és kihajoltam az ablakból. – Hiányozni fogtok! – kiáltottam oda nekik.

A kocsi elindult, és én elindultam új otthonom felé.


Akkor még nem sejtettem, hogy milyen fura világba csöppentem.