7. Fejezet

Sziasztok! Itt a feji. Mivel lusták vagytok kommenteket írni, ezért a kövi feji csak akkor lesz, ha kapok 3 kommit. Gonosznak gondolhattok, de ez van.

-Hol voltál?- kérdeztem Theo-tól. Kicsit talán erőteljesebben, mint terveztem, de nem tehetek róla. Kicsit aggódtam, hogy valami zűrbe került.

- Nyugi Norah, csak volt pár dolog, amit el kellett intéznem a sulival kapcsolatban. Bocsi, ha aggódtál.

- Ugyan már!- legyintettem. – A lényeg, hogy most már itt vagy.- mondtam, aztán valami szöget ütött a fejembe. – Ha sulis ügyeket intéztél, akkor az nem tarthatott egész éjszaka. Miért nem aludtál a szobádban? És miért nem voltál az órákon?

- Őőő… izé… eltévedtem. Tudod ez az első napom, és nem találtam vissza a szobánkba. A könyvtárban aludtam az egyik kanapén. És hát elaludtam. Nem hallottam a csöngőt. Amúgy is korán kelős típus vagyok. Miről maradtam ma le délelőtt?- kérdezte. Túl gyorsan témát váltott. Vagy csak én vagyok szimplán paranoiás? Meglehet…

- Hát nem sok minden történt. Csak a tanárok leadták az anyagot, és kész. Ja meg két nap múlva írunk vámpírtöriből. Majd odaadom a füzetemet, hogy be tudd pótolni a lemaradást.

- Köszi.

Ezek után többnyire csendben folytattuk az ebédet. Suli után ledobtam a táskámat a szobában, majd az udvar felé indultam, mert oda beszéltünk meg egy találkozót Theo-val. Mikor kiértem, nem volt még ott. Szüntelenül néztem az ajtót, hogy mikor jön ki.

Egyszer csak valaki befogta a szemem, és én egy hatalmasat sikítottam. Kitéptem magam az „idegen” kezéből, és hátrafordultam. Theo állt ott, illetve görnyedt a nevetéstől.

- Nem…nem hittem volna, hogy ennyire megijedsz. A hugim egy nyuszi? Miért nem szólt senki?- mondta miközben a hasát fogta a röhögéstől.

- Theo Brightmore, ez nagyon nem volt vicces. Nem vagyok nyuszi, csak egy kicsit talán ijedősebb, mint az átlag.- mondtam felháborodva. – Ilyet ne csinálj többet!

- Ren…rendben!- mondta, és próbált erőt venni magán, hogy lenyugodjon.- De nem láttad az arckifejezésedet.

Most már én is mosolyogtam. A jókedve rám ragadt.

Mikor sikerült abbahagynia, leült mellém a padra.

- Mit kerestél te az erdőben?- kérdeztem.- Azt hittem, a koleszban vagy.

- Hát… én… csak megnéztem a környéket.- mondta kicsit bizonytalanul. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy nem mond igazat, és titkol valamit. Ez egy kicsit rosszul esett, de majd elmondja ha szeretné és fontos.

- Na nem úgy volt, hogy most itt az ideje, hogy többet megtudjunk egymásról?- kérdezte.
- De, persze. Mit szeretnél rólam tudni?

- Hát… mondjuk mindent.- mondta.

- Huh hát az hosszú lesz. Csináljuk úgy, hogy én mondok egy állítást magamról, és utána te is elmondod abban a témában. Ez így világos?

- Aha. Kezdd te. Lányoké, és kisebbeké az elsőbbség.- mondta vigyorogva.

- Okés. Hmm. Talán legyen az az első, hogy a kedvenc állatom a tengerimalac.

- Nekem a kutya. – mondta.- elég sablonos, de szerintem aranyosak.

- Oké. Most te mondasz valamit.

- Kedvenc színem a kék.

- Nekem a lila.

Egész délután beszélgettünk, és többek közt megtudtam, hogy a zenei ízlésünk egyezik, és a kedvenc országunk is Spanyolország, bár még egyikünk se volt ott.

A következő napok egyhangúan teltek. Deb, Theo és én sok időt töltöttünk együtt. Egy hét múlva nem jött el az egyik megbeszélt programra, és egészen estig nem is láttuk. Mikor számon kértem, akkor csak mentegetőzött, hogy elment sétálni, és hogy hirtelen ötlet volt, és elfelejtett szólni.

Este beszélgettünk erről Debbyvel.

- Tök egyértelmű, hogy hazudott. – mondta Deb.

- Én is tudom. Csak azt nem értem, miért nem mondja el nekem az igazságot. Annyira nem lehet szörnyű.

- Hát szerintem is el kéne mondania.

- Talán nem bízik bennem?- kérdeztem, de nem vártam rá választ.

- Te, Norah van egy nagyon jó ötletem. Egyikünk mindig a nyomában lesz, és követjük. Így kideríthetjük, hogy mit titkol.

- Kémesdit akarsz játszani? És a bátyám után kémkedjünk?- kérdeztem kicsit kétkedve.

- Meg akarod tudni, hogy mit titkol, vagy nem?

- Meg. De akkor sem tetszik ez a kémkedés. Nem lenne egyszerűbb, ha megkérdeznénk tőle?

- Szerinted elmondaná? Szerinted nem mondta volna el eddig, ha el akarná?

- De. Igazad van. Te kezded.- egyeztem bele.
Naponta váltogattuk egymást a kémkedésben, de Theo nagyon az iskola épületét se hagyta el. Csak amikor velünk volt, akkor volt sulin kívül.

1 héttel második eltűnése óta én voltam „beosztva”. Ebéd után kiment az iskola épületéből, majd a kerítésen átmászva az erdő felé indult.

Én tisztes távolságból követtem, és igyekeztem úgy settenkedni, hogy ne vegyen észre. Az erdő közepe fele, egy tisztáson megállt. Mintha várt volna valakit. Én pár méterre tőle egy bokorban kuporogtam.

Nem sokat kellett várni, egyszer csak jött egy fiú. Mikor rájöttem, mi ő, teljesen ledöbbentem.