8. Fejezet

Sziasztok! Itt a 8. fejezet. Ehhez is szeretnék minimum 3 kommit, de az 5-nek örülnék a legjobban. Többre nem is számítok, de ha több lenne, akkor nagyon boldog lennék. El szeretném mondani, hogy ezek után jönnek az izgalmas részek, szóval ha szeretnétek a folytatást, akkor írjatok nekem sok sok kommit! Jó olvasást!

Ezt nem hiszem el! Miért találkozik Theo egy vámpírral? Biztos valamit félreértek. Biztos csak eltereli a figyelmét , és utána levadássza.

Azonban nem ez történt. Elkezdtek beszélgetni. Mintha már ismernék egymást. Közelebb osontam a bokrok között, hogy halljam, miről beszélgetnek.

- Van valami új hír?- kérdezte a vámpír.

- Nem igazán. Kezdenek megkedvelni. Lassan szerintem megbíznak bennem. Azt az egyet sajnálom, hogy hazudnom kell a hugomnak.

- Theo, nem lenne szabad szoros érzelmi kapcsolatba kerülni senkivel.

- De…

- Figyelj én megértem, hogy mit érzel. Én is imádom a hugomat. Bármit megtennék érte, de ha megtudná, hogy igazából velünk vagy, akkor az nem lenne jó.

- Jó értem, de bizonyos értelemben én most áruló vagyok. – mondta Theo kicsit szomorú hangon.

- Ne feledd, hogy a mi családunk nevelt fel. A vámpírvadászok eldobtak maguktól, és mi befogadtunk. Akkor lennél igazi áruló, ha átállnál az ő oldalukra, és szembeszállnál velünk. Mi vagyunk a családod.

- Tudom. De Norah-val lett egy új családom. Egy másik. Természetesen titeket is szeretlek, és téged is, Noel, úgy szeretlek, mintha a testvérem lennél. De mi lenne, ha megpróbálnám meggyőzni
Norah-t?

- Nem hinne neked. Meg ne próbáld!- mondta kissé parancsoló hangon. – Csak elszúrná az egészet.

-Rendben. Ígérem nem szólok neki semmiről.

- Jövő héten ugyanilyenkor ha találkozunk, megbeszéljük a tervet, és hétvégén megtámadjuk a vámpírképzőt.

Mi van??? A vámpírok meg akarják támadni a sulit? Azt hiszem jobb ha visszamegyek a suliba. Figyelmeztetnem kell Ms Winbow-t és a többieket.

Visszarohantam a suliba. Azt hittem, már sose érek vissza. Odafele nem tűnt ilyen hosszúnak az út.

Bebújtam a két kerítésléc között, és az iskolába beérve felszaladtam az első emeletre, egyenesen az igazgatói szobába.

Szinte berontottam az ajtón. Ms Winbow az ijedtségtől felugrott a székről, amin ült.

- Norah, mi történt? Miért rontottál be ilyen hirtelen?- kérdezte kissé aggódva, de a meglepődöttség még érezhető volt a hangjában.

- Nagyon sajnálom Ms Winbow, hogy csak így magára törtem, de egy nagyon fontos dolgot kell megosztanom önnel.- mondtam lihegve, ami érhető volt, hiszen egészen idáig futottam.

- Rendben van. Ülj le, fújd ki magad. Nem kérsz egy kis vizet?- kérdezte kedvesen.

- De, kérnék szépen egy pohárral.- a torkom kapart, és a szám is teljesen kiszáradt.

- Tessék.- nyújtotta felém a poharat Ms Winbow.

- Köszönöm.- egy levegőre megittam az egész pohár vizet.

- Most pedig mesélj, mi az a nagyon fontos dolog?

- Tudja Ms Winbow, Deborah-val először csak heccből követtük Theo-t, mert párszor eltűnt, és kevésbé hihető sztorival állt elő utána. Az elején nem lelkesedtem az ötletért, hiszen mégis csak a bátyám, de meg akartam tudni, ha titkol valamit. A lényegre térve, ma rajtam volt a sor. Délután kiment a suliból, és átmászva a kerítésen az erdő felé sétált.

- Tehát Theo Brightmore elhagyta az iskola területét?

- Igen.

- És te gondolom utána mentél.

- Igen Ms Winbow. Sajnálom. Tudom, hogy ezt tiltja az iskola házirendje, de tudni szerettem volna, hogy miben mesterkedik.

- Rendben, folytasd.

- Azt hittem, hogy csak sétálni akar, de egy tisztáson megállt, és egyszer csak jött egy vámpír. De Theo ahelyett, hogy bezárta volna a nyakláncába, ami mellesleg nem is volt rajta, puszipajtásként üdvözölték egymást. Elkezdtek beszélgetni, és a beszélgetés lényege az volt, hogy a vámpírok meg akarják támadni az iskolát.

- Ez…ez most komoly?- kérdezte Ms Winbow düledező szemekkel. – Nem értettél félre valamit?

- Sajnos nem hiszem. És…és szerintem Theo egy kém. A Noel nevű vámpír azt mondta neki, hogy ők a családja, és árulás lenne részéről, ha velünk, vámpírvadászokkal
lenne a harc idején.

- Ez nagyon érdekes. Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem.

- És mit csináljunk most Theo-val?

- Szerintem csináljunk úgy, mintha semmit nem tudnánk a tervéről. És kérlek Deborah-val együtt folytassátok ezt a kémkedős sztorit. És ha bármit megtudnátok, azonnal értesítsetek. Én még ma este összehívom a tanárokat egy gyűlésre.

- Rendben. Ha nem haragszik akkor most elmennék értesíteni Debbyt is.- mondtam, és felálltam.

- Menj csak nyugodtan. És köszönöm, hogy megosztottad velem ezt az információt. – mondta, én pedig elindultam az ajtó felé.

- Várj csak Norah!- szólt utánam Ms Winbow. Hátrafordultam. Ő odajött hozzám, és megölelt. Kicsit furcsálltam, de azért visszaöleltem. – Régen beszélgettünk úgy, mint anya-lánya. Tudom, hogy csak a nevelőanyád vagyok, de én lányomként szeretlek. Ha vége ennek az egésznek, dumálunk egy kicsit rendben?

- Az nagyszerű lesz!- mondtam mosolyogva, mire ő megpuszilta a homlokomat búcsúzóul.

Az igazgatói szobát elhagyva elindultam a szobánk felé. Reméltem, hogy ott találom Debbyt. Minél hamarabb el akartam mondani neki ezt az egészet. Benyitottam a szobába, és szerencsémre bent volt. Az ágyán feküdt, zenét hallgatott, és olvasott. Mikor meglátott, kikapcsolta az mp4-ét, és kíváncsian várta, mit akarok mondani.

Elmeséltem neki az egész Theo- ügyet. Egyes részeknél tágra nyílt szemmel nézett.

- Ezt nem hiszem el!- mondta felháborodottan barátnőm.- Hogy képes erre? Hogy képen az arcunkba hazudni minden egyes „eltűnése” után?

- Nem tudom Deb. Mindenesetre Ms Winbow azt mondta, hogy folytassuk a kémkedést.

- Legszívesebben azonnal beolvasnék neki egyet.- mondta dühösen Debby.

- De nem tehetjük. Ms Winbow azt is mondta, hogy csináljunk úgy, mintha semmiről nem tudnánk, egészen addig, amíg az iskola vezetősége és tanárai ki nem találnak valamit.

- Rendben. Megpróbálom. De lehet, hogy kicsit undokabb leszek vele mostantól.

- Nekem se lesz könnyű, elhiheted.
Kopogtattak a szoba ajtaján.

- Ki az?- kiáltottam ki.

- Én vagyok az, Theo! Beengedtek?

- Viselkedj természetesen! – súgtam oda Debbynek, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.

- Sziasztok!- köszönt vidáman bátyám.

- Szia!- mondta Deb is, de egy kis gonoszsággal a hangjában. Megböktem a könyökömmel.

- Mit szólnátok, ha kártyáznánk?- kérdezte vidáman, és meglóbálta a paklit.

- Szuper! – mondtam, és próbáltam lelkesnek tűnni.

A délután hátralevő részében kártyáztunk, majd lementünk vacsorázni. Vacsi után leckére hivatkozva felmentünk Debbyvel a szobába. Lefekvés előtt még megterveztük, hogy hogyan folytassuk tovább a kémkedést.